Korszerűsítette vágóhídját a csurgói Topesa Kft.
2023-04-21 10:00:13
Vágóhídjának 445 millió forintos korszerűsítésével több mint duplájára növelte kapacitását a sertésfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. a közelmúltban.
Vágóhídjának 445 millió forintos korszerűsítésével több mint duplájára növelte kapacitását a sertésfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. a közelmúltban.
Idén április 20-án, azaz ma van a Logisztika Napja. Az esemény Németországban már több mint másfél évtizedes múlttal rendelkezik, hazánk pedig 11 éve csatlakozott először a kezdeményezéshez. Az alkalomból adódóan számos programmal találkozhatnak évről évre ilyenkor a logisztika iránt érdeklődők.
Kollaboratív robotokokat visz középiskolákba, valamint előadást tart a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Promatech Célgépgyártó Kft. Az idén indított iskolalátogatási program célja, hogy betekintést nyújtson a tanulóknak az ipari automatizálás gyorsan fejlődő területére.
Az AutoWallis 13 800 darab gépjárművet adott el az első negyedévben, ezzel a régió 15 országában jelenlévő magyar vállalat közel megduplázta az értékesített gépjárművek számát a tavalyi év azonos időszakához képest, így teljesítménye továbbra is jelentősen meghaladja az iparági átlagot.
Új magyar kisműholdat bocsátottak fel 2023. április 15-én a világűrbe. A küldetés különlegességét az adja, hogy a fedélzeti számítógép mesterséges intelligencia segítségével, az űrben dolgozza fel a Földről készített felvételeket.
Magyarország a munkaintenzívből a tudásintenzív gazdaság irányába szeretne elmozdulni és ebben számít Dél-Koreára
Március végén az ABB tizenkét neves professzort hívott meg a svédországi Västeråsba, a tervezett négy szimpózium közül az elsőre, amelyen az energiahatékonysági megoldások éghajlatváltozással összefüggő szerepével foglalkoztak.
Az előzetesen megfogalmazott céloknak megfelelően, a 2021 évhez képest csaknem a duplájára, összesen 43,89 millió euróra (azaz nagyjából 17,5 milliárd forintra) nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2022-ben. Továbbá a pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében tett lépések eredményeként a társaság már pozitív üzemi eredménnyel zárta a tavalyi évet.
A magyar gazdaság elmúlt évtizedes sikere és válságállósága nem pusztán kormányzati, hanem a magyar emberekkel és vállalkozásokkal közösen elért eredmény - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Merkbau Zrt. 2,5 milliárd forintból megvalósult asztalos- és ácsüzemének átadó ünnepségén, Kiskunhalason.
Az első negyedévben nőttek a Mercedes-Benz eladásai világszerte, ezen belül is a prémium márkák és az elektromos modellek értékesítése ért el kimagasló növekedést a konszern honlapján publikált jelentés alapján.
Pénteken elstartolt Európa első Jupiter-szondája, a bolygó jeges holdjait felderítő JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer), amelynek elkészítésében magyar kutatóintézetek és cégek is közreműködtek.
Februárban a vártnál jobban nőtt az euróövezet ipari termelése éves és havi összevetésben is az Európai Unió statisztikai hivatalának közlése szerint.
A robotoknak kiegészítőkre van szükségük a hatékony működéshez. De mi a legegyszerűbb módja annak, hogy a perifériákat a gyári hálózatokhoz kapcsolják? A legegyszerűbb módja a HMS Networks használatra kész Anybus termékeinek alkalmazása, ahogyan azt az RSP is megállapította.
Környezetünkről és rólunk is gyűjtik az adatokat azok az apró érzékelők, amelyek behálózzák mindennapjainkat, biztonságosabbá és kényelmesebbé teszik életünket. Jelen vannak autóinkban, óráinkban, telefonunkban, városaink minden pontján, és hamarosan beépülnek a szemüvegünkbe, ruházatunkba, sőt akár a testünkbe is. Mennyiben áldás vagy átok ez?