Az új technológiáknak köszönhetően javulhat a repülésbiztonság és az üzemelés hatékonysága, továbbá az automata landolást és a földi gurulást is segítik új megoldások.

Illusztráció: Kelly

Új, automata pilótatámogató technológiák tesztelését kezdte meg az Airbus UpNext egy Airbus A350-1000-es repülőgépen.

A tesztgép a Dragonfly nevet viseli. A gépen olyan berendezéseket fejlesztenek, amelyek egyebek között képesek segítséget nyújtani abban az esetben, ha szolgálatképtelenné válnának a pilóták. Emellett lehetővé teszik az automata landolást, továbbá a földi gurulást és a repülési magasságon történő útvonalmódosítást is megkönnyítik. A repülés további automatizálásának lehetőségeinek és helyénvalóságának vizsgálata a tesztelők fő feladata. Az elsődleges cél, hogy tovább tudják növelni a repülés biztonságát és hatékonyabbá tudják tenni a gép üzemeltetését az új technológiákkal.

A korábbi tesztekből kiderült, hogy a repülés közbeni feladatok támogatására, és a pilóta szolgálatképtelenné válása esetén szükséges lépések elvégzésére is alkalmasak a rendszerek. Emellett a különböző légtereket, időjárási körülményeket is képesek voltak figyelembe venni, sőt a légiforgalmi irányítással és a légitársaság üzemeltetési központjával kommunikálva új útvonalat is tudott tervezni a tesztrepülőgép.

A Toulouse-Blagnac Nemzetközi Repülőtéren már valós körülmények között tesztelték a földi gurulás támogatását. A repülőtér pontos térképét felhasználva tudta a rendszer hangjelzésekkel figyelmeztetni a pilótákat a közelben lévő akadályokra, emellett segítséget nyújt a sebességvezérlésben, valamint a futópálya körüli manőverezésben. A következő generációs repüléstámogató megoldásokra is megkezdte már a felkészülést az Airbus UpNext. Ezek már számítógépes látás alapú algoritmusok segítségével segíthetik a landolást és földi gurulást.

Isabelle Lacaze, az Airbus UpNext DragonFly demonstrátor-programjáért felelős vezetője elmondta: a tesztelésbe bevont rendszereket úgy fejlesztették ki, hogy a repülőgépek képesek legyenek „látni”, és a környezetüket felmérve biztonságosan, automatikusan repülni. A tesztekben részt vettek a Cobham, a Collins Aerospace, a Honeywell, az Onera és a Thales szakemberei is. A DragonFly programot részben a Francia Polgári Repülési Hatóság (DGAC) támogatja.