Megalapították az ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platformot
2016-05-10 16:08:15
A Nemzeti Technológiai Platform alapító okiratát az Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében írta alá a közel negyven alapító.
A Nemzeti Technológiai Platform alapító okiratát az Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében írta alá a közel negyven alapító.
Az ABB Kft. az automatizálás és energetika területén piacvezető svéd-svájci ABB hazai leányvállalata a múlt évi sikert követően, 2016-ban ismét elnyerte a tekintélyes Business Superbrands díjat.
Nagy sikerrel megrendezésre került Egerben a pneumatikus járművek versenye. A műszaki egyetemistáknak tartott Aventics pneumobil versenyre hat országból összesen 47 csapat érkezett.
A Siemens az áramfogyasztási adatok rögzítéséhez szükséges smart mérési megoldás hardverét és szoftverét szállítja a Stájerország tartományban működő Kärnten Netz GmbH és Stadtwerke Kapfenberg osztrák energetikai közművállalat számára.
A két lábon járó robotok manapság már egész jól képesek egyensúlyozni, azonban az egyenetlen talajjal továbbra is meggyűlik a bajuk, megbotlanak, vagy elvesztik az egyensúlyukat.
A tavalyi 7,5%-os növekedés 3-5%-ra lassulhat az elemzők előrejelzései szerint. Az első negyedévi lassú növekedés főként az átmeneti hatások határozták meg, emellett az év további időszakában romolhat az ország külső piacának felvevőképessége.
Az együttműködés egy olyan evolúciós előny, amely megtöbbszörözi az egyedek túlélési esélyeit. A robotcsótányok esetében a rájuk bízott feladat végrehajtásának hatékonyságában és az akadályok leküzdésében lehet kulcsfontosságú szerepe a csapatmunkának.
A rakétavállalat Falcon 9-es rakétája nemrég egy japán műsorszóró műholdat állított pályára, majd egy rutinszerű landolást hajtott végre a tengeren lebegő drone hajón.
Mivel még egy kísérleti eszközről van szó, a robot első páciense egy malac volt. A robotok és a különböző automatizált megoldások évről évre egyre inkább szerves részét képezik a műtőnek.
A Donau Chemie AG magyarországi leányvállalatának új budapesti telephelye veszélyes anyagok tárolására és feldolgozására is alkalmas.
Az eddig csak elméleti fizikai jelenséget egy LIGO, más néven Lézer Interferométeres Gravitációshullám-vizsgáló Obszervatórium nevű szerkezettel sikerült kimutatniuk.
A Siemens két szándéknyilatkozatot írt alá a Perusahaan Listrik Negara állami energetikai céggel. A felek 500 MW teljesítményű elosztott energiatermelő kapacitás létrehozásáról valamint az indonéz átviteli és elosztó hálózat fejlesztéséről állapodtak meg.
A Google bejelentette együttműködési megállapodását a Fiat Chrysler Automobiles-szal. A két cég az önvezető autók fejlesztésének felgyorsulását várja az újdonsült szövetségtől.
Az európai áramellátás több mint kétszer annyiba kerül, mint az Egyesült Államokban, ez főként az Európában egyre növekvő zöld energiatermelés okozza.