Porschénél is felmerült a csalás gyanúja
2016-12-09 14:00:34
Az Audi után a Porschénél is fogyasztásmanipuláló szoftvert keresnek a hatóságok.
Az Audi után a Porschénél is fogyasztásmanipuláló szoftvert keresnek a hatóságok.
AZ 1200 négyzetméteres üzemcsarnokban a kerámiaégetéshez használt új alagútkemence működik, amely új termékek gyártását, így új partnerek megjelenését teszi lehetővé.
Összesen 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.
A júliusi átadás után ötszázan dolgoznak majd az új üzemben, ahol járműelektronikai alkatrészeket gyártanak majd. A dolgozók létszámát később ezerre akarják növelni.
Ezzel párhuzamosan Lepsényi István Mark Frequin holland államtitkárral tárgyalt az önvezető autók fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről.
A december elsejei tulajdonosváltást követő egy hét alatt több mint duplájára emelte termelését a Pápai Hús Kft.
Működése első fél évében az új technológiákat próbálták ki, ezután a műhold a repülőgépek által menet közben végzett, a szél sebességére vonatkozó mérések eredményeit gyűjtötte össze.
A sajtótájékoztató alapján Vlagyimir Putyin elnök az olajvállalatok vezetőivel kialakult konszenzus alapján döntött így.
A Lidl a töltést maximálisan 50 kilowatt (kW) teljesítménnyel 1 óráig ingyenesen biztosítja a vásárlóknak.
A 2020-ra várhatóan 500 alkalmazottal működő irodába a cég jövő év végéig kétszáz dolgozót tervez felvenni.
Az elnöki tisztséget 2017. január 1-től Bogsch Erik vezérigazgató tölti be
A Nemzetgazdasági Minisztérium 402 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít.
A lengyel állami gázszolgáltató szerint az Európai Bíróság legutóbbi döntése a Gazprom monopóliumát eredményezheti a kelet- és közép-európai gázpiacon.
Az autógyár mintegy negyven önvezető autóból álló flottát fog tesztelni jövőre.