Exportra készül a magyar autóipari termelés 91,8 százaléka
2018-02-24 02:30:14
Versenyképes a magyar autóipar, ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Versenyképes a magyar autóipar, ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar tulajdonú Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. 6,2 milliárd forint beruházással bővíti győri fémmegmunkáló és összeszerelő üzemét, ezzel 120 új munkahelyet hoz létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
A Danfoss EVR v2 mágnesszelepcsaládja nagyszabású fejlesztésen ment át 2017-ben. A megerősítéseknek és racionalizálásnak köszönhetően magasabb hűtőközegnyomásokat is képesek elviselni, valamint jóval több alkalmazást képesek kiszolgálni, ráadásul a megjelenésüknek köszönhetően leredukálódik a típusválaszték, csökkenthető a készlet, továbbá csökken a szervizelési idő is.
A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét – mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Tatabányán.
A magyar gazdaság jövője azon múlik, hogy az új korszakába lépő autóipar az új ipari forradalom vezető ágazataként továbbra is hozzájárul-e a belföldi növekedéshez – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Continental új debreceni beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a sárospataki Weinberg '93 Építő Kft., a beruházáshoz csaknem félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázaton – közölte a társaság az MTI-vel.
A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. szerdán letette új raktárbázisának alapkövét, a beruházással a cég a meglévő hatezer négyzetméteres raktárát négyszeresére, 23 ezer négyzetméteresre bővíti.
A Millirobot névre hallgató parányi eszköz a beteg testén belül tenné a dolgát: ereket tisztítana, gyógyszereket juttatna el a megfelelő helyre, de akár egy seb bezárásában is segíthet.
Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában – közölte a cég az MTI-vel kedden.
A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft. beruházásával 727 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen.
Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. – közölte az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Új béremelési javaslatcsomagban állapodott meg a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete szombaton, így vélhetően nem tartják meg a vasárnapra tervezett sztrájkot.