Újabb giroszkópja romlott el a Hubble űrtávcsőnek
2018-10-09 15:30:54
Amíg a tudósok megoldást találnak a hiba elhárítására, az űreszköz tartalékos üzemmódban működik.
Amíg a tudósok megoldást találnak a hiba elhárítására, az űreszköz tartalékos üzemmódban működik.
Raktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta.
Közel száz kiállító 105 szakma bemutatásával segíti a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a SzakMÁzz Budapest! elnevezésű kiállításon – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden a kétnapos rendezvény megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
A stuttgarti AMB 2018 rendezvényen mutatja be a Siemens a Sinumerik Edge-hez az Industrial Edge megoldását, mely kifejezetten a szerszámgép ágazat számára tervezett gép szintű platformhoz fejlesztettek.
Szerdán és csütörtökön rendezik a Műegyetemi Állásbörzét, ahol az érdeklődők hazai és külföldi álláslehetőségekkel, valamint szakmai gyakorlati lehetőségekkel találkozhatnak egy helyen.
Három-négyéves korban el kell kezdeni a gyermekeknél a viszonyulás kialakítását a digitális környezethez, a robotokhoz, hogy megértsék, mit jelentenek azok, és miként lehet nem csak játékra használni mindezt – mondta az innovációs és technológiai miniszter a MobilITy-Győr Digitális Élményközpont átadási ünnepségén vasárnap.
Ipari mosogatógépek karbantartásával bővíti tevékenységét az Assist-Trend, amelytől kezdetben árbevételének egy-két százalékos éves növekedését várja – közölte a cég az MTI-vel.
A nyíradonyi székhelyű Karsol Kft. az elsők között tette meg a lépést az Ipar 4.0 bevezetésére a koporsógyártásban, ami ugrásszerű fejlődést eredményezhet, és a cég bekerülhet Európa legnagyobb és legmodernebb koporsógyártó cégei közé – közölték a legújabb fejlesztéseiket bemutató rendezvényen pénteken a helyszínen.
Az innovációs rendszer piacképességének erősítését szorgalmazta és az egyetemek innovációs jelentőségét hangsúlyozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke kedden Budapesten, a 28. Tudományos és innovációs tehetségkutató verseny meghirdetésén.
Bővíteni kell az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology, EIT) oktatási tevékenységét, működésének eddigi eredményeit pedig tovább kell erősíteni – nyilatkozta az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért, valamint az EIT-ért felelős európai biztos csütörtökön Budapesten, az Innoveit 2018 fórumon az MTI-nek.
Idén először fordult elő, hogy az előző hónaphoz képest 3,8 százalékos növekedést ért el az ipari termelés, a naptárhatástól megtisztított augusztusi ipari termelés 4,5 százalékos éves emelkedése pedig a visegrádi országok (V4) sorában a második legjobb, Lengyelország után –mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
A The Goblin névre keresztelt bolygó észlelése újraértelmezheti a Naprendszer határait.
A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közötti üzleti kapcsolatok erősítése – közölte a Design Terminal az MTI-vel kedden.
Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz.