Háromszorosára bővíti kapacitását a Zalaco Zrt.
2019-04-30 07:00:59
Eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot Zalaegerszegen a Zalaco Zrt.
Eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot Zalaegerszegen a Zalaco Zrt.
Bejut a ghánai táplálékláncba az Európából érkező, illegálisan hasznosított elektronikai hulladékból származó néhány igen veszélyes vegyi anyag – mutatták ki környezetvédők a nyugat-afrikai ország fővárosa, Accra egyik nyomornegyedéből származó tyúktojások vizsgálatából.
A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.
Kazahsztán és Magyarország gazdasági együttműködése évről-évre erősödik, amelyben a következő szintet a kölcsönös beruházások és a magyar-kazah vegyesvállalatok létrejötte jelenti – jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nurszultanban.
Míg a hazai vállalatvezetők és tulajdonosok hagyományosabb irányt képviselve a költséghatékonyságra és piaci lefedettségre fókuszálnak, a nemzetközi vállalatok vezetői inkább a felforgató technológiai trendekben rejlő lehetőségek feltérképezését és kiaknázását preferálják.
A svéd nagykövetség védnökségével a skandináv ország vezető cégei támogató programot indítottak a közép- és kelet-európai országok kezdő vállalkozásai számára.
Szeptemberben adják át dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározót, a több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések – Bucsu, Dozmat, Torony és Sé – árvízi biztonságát fogja szolgálni – mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán, a beruházás helyszíni bejárásán.
Megkezdte a munkaerő toborzását leendő miskolci üzeméhez a Lufthansa Technik, a világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben négyszáz, magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni, a rendszerváltozás óta ez lesz a legnagyobb egyösszegű beruházás Miskolcon – közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön.
Valószínűleg két újabb gravitációs hullámot talált a lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium (LIGO) és az olaszországi Virgo detektor egy héttel az után, hogy a két továbbfejlesztett és megújított detektor április elsején megkezdte működését.
Tavalyi árbevétele megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2013-ban 10 milliárd forintot tett ki – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 83 680 négyzetmétert tett ki, ami 19 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) szerdán az MTI-vel.
A teljes rendelésállomány +3%1-kal, míg a teljesítésre váró rendelésállomány +6%-kal nőtt.
A Cataniai Repülőtéren 2018-ban közel tíz millió utas fordult meg, és folyamatosan növekszik a forgalma, így stabilan őrzi vezető pozícióját Dél-Olaszországban.
Emmanuel Macron francia államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök kedden megerősítette, hogy továbbra is "ragaszkodnak" a Renault francia és a Nissan japán járműgyártók között húsz éve létrejött szövetséghez, amely meggyengülni látszott a Nissan volt elnök-vezérigazgatója, a Tokióban őrizetbe vett Carlos Ghosn adócsalási botránya miatt.