Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubaji inkubátorcég
2019-07-31 07:00:48
Magyar technológiai starup vállalkozások is jelentkezhetnek a a dubaji központú FasterCapital inkubációs programjára.
Magyar technológiai starup vállalkozások is jelentkezhetnek a a dubaji központú FasterCapital inkubációs programjára.
Keszthelyen rendezik meg augusztus 2. és 10. között a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát, amelyre a világ minden tájáról, 47 országból több száz középiskolás érkezik összemérni csillagászati és asztrofizikai tudását – közölték a szervezők az MTI-vel.
1,03 milliárd forint értékű beruházással növelte kutatásfejlesztési és innovációs kapacitását az elektronikai alkatrészt gyártó TDK Hungary Components Kft. európai uniós támogatással – tájékoztatta az MTI-t a cég vezetése a projekt zárását követően.
Több mint 15 ezer diák műszaki és informatikai képzésekben tanul tovább a felsőoktatásban az idén felvettek közül – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Befejezte működését az amerikai űrkutatási hivatal 2012-ben felbocsátott Van Allen-ikerszondáinak egyike, a földi irányító központból július 19-én küldték el a bezárás parancsot a B űrszondának – jelentette be a NASA.
Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020. július 1-jétől két új uniós rendelet értelmében – mondta Novák Zoltán ügyvéd csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kutatási-fejlesztési költségek, új emissziós mérési eljárásra átállás nehézségei, valamint márkák kiszervezése miatt csökkent az év első felében az Audi AG bevétele, működési eredménye és nyeresége. Éves tervében azonban a tavalyival közel megegyező forgalmat és javuló bevételarányos jövedelmezőséget vár a konszern.
Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.
A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját.
Ezüstérmes lett és különdíjat is kapott a szervezet vérellátó rendszerét modellező magyar megoldás a Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.
Az ABB bejelentette, hogy innovációs központot nyit a Texas állambéli Houstonban működő Texas Medical Center (TMC) innovációs kampuszában, amelyben együttműködő robotokat kíván telepíteni.
Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Mogyoródon.
A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel az EY European Attractiveness Survey alapján, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta.
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére.