Az alkatrész gyártó vállalat kapacitása várhatóan a duplájára fog nőni, az új gyártóbázis beindítását követően. A vállalat már kibérelte azt a 15 ezer négyzetméteres ipari területet, ahova az új gyártóegység felépítését tervezik.

aluminium munkadarab

Kép: CSABAcast

Hetzmann Béla, a társaság ügyvezető igazgatója a sajttájékoztatón elmondta, hogy megkezdik az 5 milliárd forint értékű fejlesztést. A nagyszabású beruházás egymilliárd forintos kormányzati támogatásban részesült. A 10 hónap múlva elkészülő üzem az előzetes számítások alapján öt éven belül 20 milliárd többletbevételt hozhat a gyártó számára.

A gyártás kapacitásának növelése, nem azonnali lesz, hiszen a gépkapacitás teljes kiépítése várhatóan csak 2017-re fog megvalósulni. Az új munkaerőt is hasonló ütemben alkalmaznák, az elkövetkezendő két évben 130 új pozíció jön létre az új gyártóüzemben.

A CSABAcast Kft. nagynyomású alumínium öntöde elsősorban az európai, továbbá az európai gyártóegységgel rendelkező autómárkákkal áll beszállítói kapcsolatban. Több nagy gyártónak készít alkatrészeket, ilyen például a BMW, Mercedes, Seat és a Ford.