A most elkészült, 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a stratégia keddi budapesti bemutatóján.

Illusztráció – fotó: pexels.com

Az államtitkár az átfogó célok közül kiemelte a működő vállalkozások zöld és high-tech megújulásának támogatását, az adminisztrációs terhek ésszerű keretek közé csökkentését, valamint a kiválóan teljesítő vállalkozások elismerését. György László felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra.

György László, a stratégia kiemelt céljainak megvalósulását támogató zászlóshajó projektek és további intézkedések között említette a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtését, ezen belül a kisvállalkozások számára létrehozott adónemek további erősítését, az egyéni vállalkozók adóbevallásának egyszerűsítését, a folyamatos adminisztrációs tehercsökkentést és a Doing Business akciótervet. A kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeinek fejlesztésénél kiemelte a vállalkozói portál létrehozását, ami információkkal és ingyenesen elérhető anyagokkal segíti majd a vállalkozásokat.

A kkv-k fejlődési képességének, innovációs és digitális teljesítményének erősítésénél az államtitkár kitért a Magyar multi programra, amelynek keretében több mint 14 milliárd forint fejlesztési forrás áll a résztvevő cégek rendelkezésére. Említette a Modern mintaüzem programot, valamint a technológiai megújulást segítő programokat és a hátrányos térségeket célzó támogatásokat.

A szükséges tudás megszerzésének, a vállalkozói kultúra erősítésének területén György László a szakképzés és a felnőttképzés megújítását, pályakövetési rendszer és munkaerőpiaci előrejelző rendszer kialakítását, valamint a vállalati életszakaszhoz igazodó mentorálást, tudásátadást, tanácsadást említette.

A kkv-k finanszírozáshoz jutásának ösztönzését szolgálja majd egyebek mellett a Magyar tőkealap program kidolgozása és elindítása, továbbá a kkv-kat támogató tőkealapok rendszerének áttekintése és megerősítése, a támogatott kkv-finanszírozás koordinációs mechanizmusának létrehozása, valamint a kkv-finanszírozási alstratégia elkészítése. Az államtitkár ezek mellett kiemelte a kkv-k külpiacra lépését segítő programot, valamint a vállalkozások generációváltását segítő tanácsadási és mentorálási szolgáltatások fejlesztését.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke előadásában hangsúlyozta, az új kkv-stratégia kialakítása nem íróasztal mellett, hanem a vállalkozásokkal együttműködve történt, ezért a program életszerű lesz. Az MKIK elnöke kiemelte, hogy a magyar gazdaság a beruházás-vezérelt szakaszból az innováció-vezérelt szakasz felé tart, az átállás támogatásának kell lennie a következő évek fő mozgatórugójának a gazdaságpolitikában. Parragh László szerint különösen fontos, hogy a kkv-szektor szereplői nagyobb arányban ismerjék fel a digitalizáció és az innováció jelentőségét.