A prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.Variáns 738 millió forint összértékben több kapacitásbővítő beruházást indított az elmúlt időszakban - közölte a cég az MTI-vel.

Illusztráció: Pexels

A beruházásokhoz több forrásból is támogatáshoz jutott, a közlemény szerint a Széchényi terv GINOP pályázatán 58 millió forint, a GINOP Plusz pályázatán 144 millió forint támogatást nyert el. További 216 millió forint támogatást biztosított a cég számára a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) versenyképesség-növelő beruházásokat támogató programja.

Az első GINOP-támogatás segítségével mintegy 100 millió forintból elavult eszközöket cseréltek le, a második, 206 millió forintos projektben egyebek között lézertechnológiás kivágógéppel és UV-lakkozást végző felületnemesítő eszközzel bővül a cég gépparkja. A HIPA hozzájárulásával versenyképesség-növelő beruházást hajtottak végre a foglalkoztatás támogatására, csaknem 432 millió forint összértékben - ismertették.

A közlemény kitért arra, hogy bevezették a Lean folyamatfejlesztési rendszert, amely a túltermelés, a várakozás, valamint a túlórák csökkentésére nyújtott megoldást, illetve szervezettebb munkakörülményeket teremtett. Ez hozzájárult ahhoz, hogy 2021-ről 2022-re 40 százalékos bevételnövekedést értek el - jelezték.

A kft. fő tevékenysége ipari csomagolóeszközök,  papíralapú marketingtermékek, luxus csomagolóeszközök és kézi készítésű papírtáskák gyártása. Szolgáltatásai közé tartozik a formatervezés, a grafikai előkészítés, a nyomtatás, a felületnemesítés és a konfekcionálás - írták.

A debreceni cég évente mintegy 500 tonna csomagolóanyagot gyárt, a termelés 25-30 százaléka megy exportra.

A társaság beszállító partnere az IKEA svédországi áruházainak, fő megrendelői között van több nagyvállalat, például a Herendi Porcelán Manufaktura Zrt., a Gerbeaud, a Stühmer Édesség, a Tokaj Kereskedőház, a St. Andrea Szőlőbirtok, a Zsindelyes Pálinkafőzde, és a Richter Gedeon Zrt. - tájékoztattak a közleményben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Sz. Variáns Kft. éves nettó árbevétele 2020-ban 1,3 milliárd forint volt, 2021-ben pedig 1,4 milliárd forint. A vállalat vezetőjének tájékoztatása szerint 2022-re 1,9 milliárd forintos bevételre számítanak.

Az exportértékesítés nettó árbevétele 2020-ban 217 millió forint, 2021-ben 315 millió forint volt.

Az adózott eredmény 2020-ban 104 millió forintot, 2021-ben 220 millió forintot tett ki. A társaság jelenleg 75 dolgozót foglalkoztat.