Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot.

v8Továbbra is a járműgyártás a húzóágazat – fotó: autoszektor.hu

Szijjártó szerint a gyorsasági kamion Európa-bajnokság sorozatban harmadik alkalommal sorra kerülő magyarországi versenyhétvégéje jó alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet a magyar gazdaság gerincét jelentő autóipar tehergépjármű ágazatára. A miniszter a kamion Eb magyarországi állomásának vasárnapi versenynapján azt mondta az MTI-nek, hogy a járműipari beruházások ösztönzésénél a következő években jóval erőteljesebben fogják figyelembe venni tehergépjármű ipar fejlesztéseivel kapcsolatos kérdéseket.

"Az, hogy Magyarország sportnagyhatalom, az az idei nyár után többé nem lehet kérdéses. A vizes világbajnokság mellett Forma-1-et, Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) rendeztünk, most itt a kamion Eb mezőnye, a jövő héten pedig cselgáncs-vb lesz Budapesten" – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: a Hungaroringen ezen a hétvégén zajló esemény azért is fontos, mert az autóipar nem csak a személygépjárművek gyártásáról szól, a tehergépkocsik ágazata pedig a gépjármű ipar modernizálásának szempontjából az élen jár.

"Könnyen lehet, hogy az elektromobilitás fejlesztései hamarabb jelennek majd meg a kamionokban, mint a személyautókban. Ezért is itt az ideje, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát adó autóiparon belül ugyanúgy koncentráljunk a tehergépjármű iparra is" – jelentette ki a miniszter. Szijjártó szerint a Magyarországon már most is jelenlévő járműipari vállalatokat meg kell győzni arról, hogy a tehergépjármű gyártás területén is jobban számítsanak az országra. A Hungaroringen tartott eseményen Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group és a DAF bejelentette, hogy a szolgáltató 370 új DAF kamiont szerez be. A Révész Group tulajdonosa, Révész Bálint pedig átvette a 370 kamiont jelképező kulcsot.

A miniszter szerint a bejelentés is mutatja a magyar gazdaság fejlődési potenciálját, hiszen a gazdaság egyik legfontosabb kérdése, hogy a termékek hogyan jutnak el "A" pontból "B" pontba, amihez logisztikai vállalatokra és infrastruktúrára van szükség. Hozzátette: ha egy ország logisztikai képességei nőnek, az egyben jelzi a komoly gazdasági bővülési kilátások meglétét is.