A napelemes repülőgép műszaki okok miatt kénytelen volt Hawaii szigetén telelni. Ennél jobb helyet talán nem is választhatott volna, hiszen ott a hőmérséklet egész évben alig esik húsz fok alá.

solare impulse 2 napelemes repülőgép

Kép: Solar Impulse

A rekorder gép az akkumulátor meghibásodása miatt kényszerült a talajra még 2015-ben, azóta a megfelelő időjárásra, és a meghibásodott alkatrészek cseréjére várt a csapat.

Március közepére helyrepofozták a gépet így tesztelés céljából végrehajtottak több próbarepülést is. Néhány gyakorló manőver megtétele után úgy ítélték meg, hogy a Solar Impulse 2 készen áll az út folytatására.

A tervek szerint a következő hónapban fog ismét útra kelni, a következő célállomás a körülbelül 4,7 kilométerre fekvő Phoenixben lesz. A javítások során egy 360 fokos kamerával is felszerelték a gépet, így panorámaképekben dokumentálhatják a napelemes repülő teljes útját.