A Boeing szerint a következő 20 évben a vártnál gyorsabban, évi 4,7 százalékkal emelkedik a légi utasok száma, így repülőgépgyártó azzal számol, hogy az eddig előrejelzettnél 3,6 százalékkal több, 41 ezer új repülőgépre lesz szükség ebben az időszakban világszerte.

boeingA Boeing becslése szerint Európa 7500 repülőre tarthat majd igényt – fotó: Boeing

A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy az új gépek listaáron számolt piaci értéke 6100 milliárd dollár. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke azt mondta, a legnagyobb igény a keskenytörzsű gépekre lesz. Ez a piaci szegmens adhatja ki a 41 ezer gép mintegy háromnegyedét.

A Boeing úgy számol, hogy a korábban becsültnél 5 százalékkal több, mintegy 30 ezer 90-230 üléses géppel kell ellátni a piacokat 3100 milliárd dollár értékben. A nagyobb haszonnal kecsegtető szélestörzsűekből 9100-ra lehet szükség, ezek értéke 2400 milliárd dollárt tehet ki. A legnagyobb felvevőpiac továbbra is Ázsia lehet 16 ezer géppel, Észak-Amerikában 8600, Európába pedig 7500 repülő kell majd a Boeing kutatása szerint.