A cég csütörtöki közleménye szerint a beruházás 750 négyzetméterrel bővíti a Nyergesújfalun található üzemet.

A MegaWatt Villamosipari Kft. üzeme a nyergesújfalui ipari parkban - Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A bővítéssel együtt korszerű munkagépeket és munkaállványokat is vásároltak, és Khéner Gyula ügyvezető várakozása szerint a vállalat termékei a nyugati piacokon is megjelenhetnek.

A hazai villamosipar élvonalába tartozó, 93 munkavállalót foglalkoztató nyergesújfalui családi vállalkozás 2000 négyzetméterre bővítette csúcstechnológiás gyártóüzemét.

A villamos berendezések gyártásával foglalkozó, 1989-ben Nyergesújfalun alapított magyar tulajdonú családi vállalkozás az átfogó fejlesztés részeként CNC-vezérlésű lemezmegmunkáló gépet, automata vezetékkonfekcionáló gépet, valamint 10 önjáró munkaállványt is vásárolt, utóbbiak például számottevő mértékben csökkentik majd a vállalat eszközbérlési költségeit.

A garázscégként indult kisvállalkozás az elmúlt 5 évben már 1 milliárd forint összértékű beruházást valósított meg mintegy 700 millió forint önerőből, illetve pályázati támogatásokból. 2015-ben új telephelyet vásároltak, 2019-ben birtokba vették az új gyártó- és irodaépületet, majd idén további 40 százalékkal bővítették a gyártóterületet.

A MegaWatt Villamosipari Kft. 2019-ben 5 milliárd forintot, 2020-ban 6,6 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el. Nyeresége 488 millió forintról több mint 1,5 milliárd forintra nőtt - derül ki a cég nyilvános beszámolójából.