Az amerikai Becton Dickinson orvostechnológiai vállalat 34 milliárd forintos beruházással bővíti tatabányai üzemét, amelyhez a kormány 2,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette, a vállalat egyúttal 219 új, magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyet is létrehoz. Kiemelte, az Egyesült Államok és Magyarország gazdasági együttműködése "minden vitán felülállóan" sikertörténet, az Egyesült Államok a második legfontosabb beruházó Magyarországon, ennek köszönhetően az unión kívüli első számú exportpiaca is lett az országnak. A beruházás mutatja, hogy az amerikai tőke továbbra is bízik Magyarországban – következtetett.

bd1A tatabányai üzem madrátválatból – fotó: birt.hu

Az orvosi eszközök gyártása az év első kilenc hónapjában 19 százalékkal, 203 milliárd forintra nőt a tavalyihoz képest Magyarországon, amelyben Tatabányának komoly szerepe volt – ismertette. Kitért arra, is, hogy az orvosi műszergyártásban már most 8 százalékkal többen dolgoznak, mint tavaly, több mint 12 ezren.
Elmondta, a társasági adó kulcsának egységesen 9 százalékra csökkentésével mindenki nyer. A nagy, a kis- és középvállalatok is, amelyek akkor tudnak igazán erősek lenni, ha bekerülnek egy Magyarországon termelő nemzetközi nagyvállalat beszállítói láncába.

Vecsernyés Csaba, a Becton Dickinson Hungary Kft. igazgatója elmondta, a beruházással az előre tölthető fecskendőket és műanyag biztonsági eszközöket gyártó üzem kapacitását bővítik újabb gyártósorokkal. Az MTI érdeklődésére elmondta, a megvalósítás várhatóan 3 évet vesz igénybe, a tervezés folyik, a konkrét munkálatokat 8-10 hónap múlva kezdhetik meg.

Az igazgató ismertette, a vállalat 2007 óta összesen 250 millió dollárt költött a termelés beindítására és tevékenysége bővítésére. Ezalatt folyamatosan új munkahelyek születtek, mára 700 munkavállalót foglalkoztat a cég Tatabányán – tette hozzá.

Felidézte, tavaly Tatabányára telepítették egy új üzletág, a biotudomány (bioscience) részleget, és letették egy, a gyógyszeriparban használt kutatási reagenseket előállító üzemcsarnok alapkövét.

Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere elmondta, a Becton Dickinson a város egyik legkiszámíthatóbb partnere, a cég folyamatosan bővít, negyedévente 30-40 munkavállalót is felvesz. Kiemelte, nagy bizalmat feltételez az, hogy a vállalat biotudomány üzletágát – az Egyesült Államokon kívül – a világon először Magyarországra, Tatabányára telepítették.

bd2
Az üzemben jelenleg is csúcstechnológiát használnak – fotó: gsegroup.com

Bencsik János országgyűlési képviselő kiemelte, Tatabánya az ezredforduló után döntött úgy, hogy elindul az autóipari alkatrészgyártók, gépgyártók és az orvostechnológiai berendezéseket gyártó vállalatok irányába. Ekkor jelent meg a Becton Dickinson Magyarországon, és szavazott bizalmat egymásnak a cég és Tatabánya – mondta.

A nyilvános cégadatok szerint a Becton Dickinson Hungary Kft. a 2015. szeptember 30-val végződő pénzügyi évben 17,6 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 11,8 milliárd forint után. A vállalat adózott eredménye ugyanebben az időszakban 2,19 milliárd forint volt, a korábbi 2,05 milliárd forintot követően.

A társaság gyógyászati eszközöket, műszerrendszereket és reagenseket fejlesztő, gyártó és forgalmazó globális orvostechnológiai cég. Az 1897-ben alapított vállalat székhelye Amerikában, a New Jersey állambeli Franklin Lakes-ben található, mintegy 45 ezer embert foglalkoztatnak a világ 50 országában.