A Baidu kínai nagyvállalat is megkezdte önvezető autói tesztelését. A járművet sikeresen tesztelték különböző terepviszonyok és környezeti körülmények között.

baidu önjáró kínai autó

Kép: Wired

A Baidu a Google ázsiai megfelelője. Mindkét nagyvállalat az internetes keresőrendszerével nőtte ki magát és most autonóm autóikkal híresülnek el.

A kínai önvezető autót egy BMW 3-as átalakításával hozták létre. A rendszer eddig bonyolult körülményk között is képes volt összetett feladatokat hibátlanul végrehajtani.  A teszt során helyenként a 100 kilométerper órás sebességet is elérte a jármű. A leghosszabb tesztje során egy 30 kilométeres utat tett meg a cég északnyugat-pekingi központi irodaházától indult, felment az autópályára majd a körgyűrűn keresztül eljutott az olimpiai parkig. Ott visszafordult majd visszatért a kiindulási pontra.

Ezzel a körúttal a rendszer teljes önállóságáról tett tanúbizonyságot. Az út során sikerrel végezte el a jobb és bal irányú fordulatokat és a visszakanyarodást is, kellően lelassított az előtte haladók mögött, sávot váltott, ha kellett, felhajtón csatlakozott a forgalomba.

Az elkövetkezendő tesztek során új körülmények között fogják tesztelni, így például szűk utcákban, széles sugárutakon, esőben és hóban is helyt kell majd állnia.