Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy "mesterségesintelligencia-platformhoz".

artificial intelligenceKépünk illusztráció – fotó: Getty Images 

Palkovics László azt mondta, hogy mindenkit szeretnének bevonni a munkába, aki érdekelt a mesterséges intelligencia jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, termékké tételében, annak jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában. Hozzátette: az a szándékuk, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit.

A technológiai fejlődésnek ez a szintje teljesen különbözik az eddigiektől, hiszen itt gépek hoznak majd meg olyan döntéseket, amelyeket eddig emberek hoztak meg – mondta. Példaként hozta fel az önvezető autók fejlesztésének és bevezetésének kérdését, megemlítve a Zalaegerszegen ezeknek a járműveknek a teszteléséhez már felépült, világszínvonalú tesztpályát.

Lehetnek szavai szerint olyan helyzetek amelyekben a gép esetleg már "túlnő" rajtunk, meg kell vizsgálni például mi történik akkor, ha egy ilyen gép balesetet okoz, ki a felelős érte? Számos aspektusa van a témának, ezért hozzák létre a tárca irányításával és a kormány támogatásával szavai szerint a minél szélesebb körű együttműködést.

Palkovics László informatikai, telekommunikációs és elektronikai vállalatok vezetői előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: Magyarországnak jó esélye lehet a digitális technológiai fejlődés kiaknázásában, hiszen a területen nem az egyes ország nagysága, gazdasági ereje számít, sokkal inkább a szellemi kapacitásokra ötletekre van szükség. Szólt arról, hogy folytatni kívánják a 2030-ig szóló Digitális Jólét Programot, bővítenék tartalmát.

A fő célok közé továbbra is az állampolgárok digitális felhasználói képességeinek növelése, a kis- és középvállalkozások megerősítése a digitális technológiák alkalmazásában, valamint a digitális eszközök felhasználásának elősegítése az oktatásban. Palkovics László hangsúlyozta: még mindig jelentős a hiány Magyarországon informatikusokban, bár a felsőoktatásban szavai szerint egyre többen választják az informatikai szakokat, de nagy a lemorzsolódás.

Növelni kellene az informatikai cégek részvételét a duális rendszerű felsőoktatási képzésben, mértéke ugyanis egyelőre még csak 11 százalék – hozta példaként. A miniszter kijelentette, hogy szeretnék elérni, hogy a felsőoktatásba jelentkező hallgatók 40 százaléka válasszon valamilyen műszaki, természettudományos vagy informatikai képzést, a jelenlegi 29 százalékos aránnyal szemben.