Jó lenne, ha egyre több vállalat részt venne a duális képzésben, s így minél több diák a valós életben ismerhetné meg a szakma fogásait – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az M1 csatorna aktuális műsorában szerdán.

01Még több céget vonnának be a képzésbe – fotó: http: gyar.mercedes-benz.hu

A helyettes államtitkárt abból az alkalomból kérdezték, hogy a szakmunkások világversenyén, a WorldSkills-en Abu-Dzabiban három területen is jól teljesítettek a magyar fiatalok, akik azóta itthon is átvették díjaikat. A szakmák világversenye olyan mint egy olimpia, a gyerekek, akik indulnak a megmérettetésen hosszú ideig készülnek rá – mondta  Pölöskei Gáborné a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Arra a kérdésre, hogy a szakképzésbe jelentkezést sokan még mindig az alacsonyabb szintű tudás megszerzésével azonosítják, a helyettes államtitkár megjegyezte: gyakorlatilag ma már minden szakmában kvalifikált tudásra van szükség, hiszen a technológia fejlődése minden területet érint. Példaként említette, hogy a szakmák versenyén a villanyszerelők olyan feladatot kellett teljesítsenek, amihez programozói tudásra volt szükség.

A televíziós interjúban Pölöskei Gáborné arra is kitért, hogy egyre több felnőtt képezi át magát, "gondolja újra az életét", mióta a második szakma megszerzését ingyenessé tették. Öt éve még csak ötezer felnőtt vett részt a felnőttoktatásban, tavaly már 32 ezerre nőtt ez a szám, s idén szeptemberben 52 ezren jelentkeztek – sorolta az adatokat a helyettes államtitkár.