A vállalat nevadai akkumulátorgyára hamarosan elkészül, a bejelentés szerint még idén be fogják indítani a termelést.

tesla nevadai akkumulátorgyára

Kép: Engadget

A Tesla öt milliárd dollárból épülő gigantikus gyáregységében, elsősorban a Powerwall nevű otthoni felhasználásra tervezett akkumulátorait fogják gyártani. A gyártás beindítását követően, az előállítási költségek lefaragásán fognak dolgozni. A vállalat célja, hogy legalább 30%-al csökkenteni tudja az akkumulátorai árát.

Továbbá bejelentették, hogy még 2016-végén megkezdik a gyártást. Ez egy meglepő hír, hiszen eddig 2017-re becsülték meg a gyáregység felépítését, és akkor a próbaüzemről még nem is beszéltünk. Úgy tűnik, a Tesla nem pepecsel, feszített tempóban folyik a gyár építése és a gyártó berendezések beszerelése is.