A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) képmegjelenítő berendezések újrahasznosítására köt szerződést a bodajki székhelyű Selector Kft.-vel – jelentették be egy fehérvárcsurgói, Föld Napja alkalmából rendezett eseményen.

wsTavaly 5500 tonna képcsöves készüléket dolgoztak fel – fotó: Mark Makela / New York Times

Söntér Dávid, az NHKV szóvivője legfontosabb céljuknak nevezte, hogy a hulladéklerakók helyett a hulladék újrafelhasználás legyen jellemző az országra. Ennek egyik kiemelt területe az elektronikai hulladékoké, amelyek túl azon, hogy az újrahasznosításuk révén nem szennyezik a környezetet, még hasznot is hoznak a feldolgozó cégeknek.

Molnár Gusztáv és Fehér Tibor, a Selector Kft. tulajdonos-ügyvezetői az MTI-nek elmondták, hogy 2004 óta foglalkoznak elektronikai hulladékok bontásával és újrahasznosításával. A képmegjelenítő berendezések újrahasznosításában mára piacvezetők lettek, de más elektronikai termékek bontásával is foglalkoznak. A cég az országban tavaly keletkezett 45 ezer tonna elektronikai hulladékból 7200 tonnát dolgozott fel, ebből 5500 tonna képcsöves készülék volt. A társaság bodajki telephelyén 50 embert, Pálhalmán 12 fogvatartottat foglalkoztat.

A cégvezetők elmondták, hogy az elektronikai hulladéknak magas a veszélyesanyag-tartalma, különösen a nehézfém tartalmuk, amely rendkívül veszélyes a vizekre és a különféle élőlényekre. Hozzátették: a képmegjelenítő berendezéseket többnyire kézzel bontják, az értékes anyagokat kinyerik belőlük, miközben a környezetet sem szennyezik. Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a '90-es évek közepén a hulladék még nem látszott az egyik legnagyobb üzletnek, pedig ma már az.