Interdiszciplináris kutatóműhelyt hoz létre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a klímaadaptív és fenntartható mezőgazdaság támogatására a Széchenyi 2020 program keretében – közölte az MTA az MTI-vel csütörtökön.

shutterstockKépesek lesznek szimulálni az 50-80 év múlva várható klímát – fotó: Shutterstock

A testület tájékoztatása szerint a beruházás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) segítségével, a Széchenyi2020 program keretében jön létre közel 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból. A kedvezményezett MTA Agrártudományi Kutatóközpont több mint 1 milliárd, az ELTE Természettudományi Kar pedig 229 millió forintot nyert a 2021-ig megvalósuló projektre, amelynek köszönhetően 10 új munkahely is létrejön.

Az MTA közölte, hogy a projekt első ütemében, 2017 szeptemberéig mintegy 500 millió forintos beruházással világszínvonalú kísérleti platform jön létre, amelynek segítségével elő lehet állítani az 50-80 év múlva valószínűsíthető klimatikus viszonyokat.

Ismertették, hogy a fejlesztések segítségével többek között modellezhetőek lesznek a talajban, a növényekben és a légkör felszínközeli rétegében lezajlódó folyamatok, megbízhatóbb becslések készülhetnek az üvegházhatás alakulásáról és létrejön egy olyan modellrendszer is, amelynek segítségével a kutatók ajánlásokat dolgozhatnak ki a mezőgazdasági termelékenység fenntartható növelésére, valamint a mezőgazdasági eredetű környezeti károk enyhítésére. A projekt során olyan tudományos eredmények születhetnek, amelyek meghatározó nemzetközi kutatócsoportok érdeklődését is felkelthetik – áll a közleményben.