A ZenSat Club, amelyet a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium öt diákja és két tanára alapított, tehát Szerbiában működik, teljesen szabályszerűen képviselte hazánkat. Az Európai Űrügynökség versenykiírása értelmében nem a lakóhely a mérvadó a jelentkezéshez, hanem az állampolgárság, amivel a ZenSat Club tagjai rendelkeznek.
A csapat tagjai gimnazisták, 15 és 18 év közti életkorral, név szerint: Szvoreny Viktor, Rúzsa Ákos, Illés Illés Tamás, Sztarek Norbert, Hugyik Kornél. A felkészítőik Bordás Árpád fizika- és Kőrösi Gábor informatikatanár.
Rúzsa Ákos elmondta: A versenyre egy meteorológiai ejtőszonda tervével neveztünk. Az ejtőszondák a hőmérséklet, a légnyomás és a páratartalom mérésére alkalmas, ejtőernyővel ellátott eszközök. Repülőgépes mérések során szokták őket alkalmazni. Tervünkben az is szerepelt, hogy a szondát GPS nyomkövetővel, ibolyántúli (UV) index mérővel és infravörös (IR) hőmérővel is ellátjuk, hogy egy sikeres landolást követően automata mérőállomásként is tudjon működni. Az előírt méretek arra is lehetőséget adtak, hogy szondánk egy kamerát is tartalmazzon, amely az ejtőernyő kinyílásától a landolásig rögzít és közvetít videofelvételt.
Elképzelésünket a versenyszervezők megvalósíthatónak találták és ajánlották a kivitelezését. A brémai versenyen való részvétel két héttel az indulás előtt vált teljesen biztossá. A döntőig vezető út során egy videointerjún kellett megfelelni, és három, a munka menetéről szóló jelentést leadni.
A tervet önerőből, kisebb tanári segítséggel valósítottuk meg. A versenyen történtekről csak annyit szeretnék elmondani, hogy az ejtőernyő a felbocsátást követően jól teljesített. Sajnos a szonda és a földi egység közötti kommunikáció az esés közben megszakadt. Landoláskor szondánk kisebb sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére a beépített memóriakártyáról tudtunk használható adatot szerezni.
A csapat legfiatalabb tagja, Hugyik Kornél elmesélte: Az ejtőernyő elkészítése egyszerűen megoldható volt a világhálón fellelhető információkból, de segített a munkában a fizikaórán szerzett tudás is. Érdekes volt megélni, milyen hamar eljön a határidő. Sztarek Norbert elmondta: az én dolgom elsősorban a CanSat tervének kialakítása volt, ezen kívül foglalkoztam az antennával, valamint a programmal, amit a földi bázishoz írtunk. Sok időt fordítottunk a terv megvalósítására, viszont minden problémán felülkerekedtünk.
Legfőképpen a felkészítő tanáraink, Kőrösi Gábor és Bordás Árpád segítségét igényeltük, viszont az internetes weboldalakon, például a Stack Overflow-n is találtunk rengeteg támogatást. Ami a műszereket illeti, időnként nehézkesen, de a használati utasítással, valamint az internet segítségével sikerült őket működésbe hozni. Magukat a szenzorokat meg kellett venni, úgyszintén az Xbee-t, valamint az Arduinokat (nyílt forráskódú platformon alapuló elektronikai modulok), és kalibrálni, valamint programozni. Az alkatrészeket sikerült a nulláról összekötni egy működő rendszerré.
A programok elkészítésében személy szerint nekem az iskolai tananyagból nincs semmi, ami a hasznomra vált volna, hiszen csak harmadikban kezdünk a C++ programnyelvvel foglalkozni, viszont én már foglalkoztam vele, önerőből.
Sok meglepetés ért minket a munka során, többek között a szenzorok kalibrálása, valamint a programkód írása közben. Legtöbbször negatív értelemben, amikor valami nagyon egyszerű ok miatt nem működött megfelelően vagy a program, vagy a szenzor. Viszont azért az érzésért teljesen megérte, amikor sikerült mindent működőképessé tenni.
A csapat legidősebb diákja, Szvoreny Viktor így számolt be az átéltekről: Én voltam a csapat hardver szekciójának egyik fele. Tanárainktól értesültünk a versenyről. Közösen összeültünk, egyeztettük a teendőket, munkaköröket és határidőket. Fontos volt, hogy mindenki teljesen elkötelezett legyen és képes legyen időt szentelni a projektnek.
Korábban már foglalkoztam programozással, mikrovezérlőket is immáron 2 éve programozok, így rendelkeztem némi alapvető háttértudással. A CanSat programozása közben sok, számunkra új problémával találkoztunk, de ez nem kedvetlenített el bennünket. Épp ellenkezőleg, kihívásként tekintettünk rájuk. Ha valami nagyon nem akart működni, segítségünkre voltak különböző internetes fórumok, tanáraink, ismerőseink és dokumentációk is.
Rúzsa Ákos még hozzáfűzte: a zárónapon meglátogattuk a DLR (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt) brémai fejlesztő- és kutatóközpontját, ahol valódi műholdakat építenek. A CanSat versenyen való részvétel nagy élmény volt számunkra. Olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyek nagyon hasznosak lehetnek számunkra jövőbeli munkánk szempontjából.
A jövő évi, 2018-as CanSat verseny felhívása már meg is jelent és olvasható az ESA honlapján. A csapattal készült interjút teljes hosszában az Űrvilág honlapján lehet elolvasni.