Stratégiai megállapodást írt alá a kormány a svájci Rehau-Automotive vállalatcsoporttal, ennek keretében 7,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég második gyártóüzemének létrehozásához – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Újhartyánban, pénteken.

r01A Rehau újhartyáni gyára – fotó: pressebox.com

Az Újhartyánban felépülő autóalkatrész-gyártó üzem alapkőletételéli ünnepségén Szijjártó Péter elmondta, hogy a cég 40 milliárd forintos magyarországi beruházásával csúcstechnológiás gyártási technológiával állít elő műanyag gépjármű lökhárítókat, és 652 új munkahelyet létesít. Hozzátette, stratégiai megállapodást a kormány csak olyan cégekkel köt, amelyek tevékenysége kimutatható a magyar nemzetgazdaság szempontjából. Eddig 78 vállalattal írt alá a kormány stratégiai együttműködési megállapodást – fűzte hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról, hogy a kormány 78 stratégiai partner vállalata 175 ezer embernek ad munkát és a cégek beszállítói hányadukat 4 százalékkal növelték, ami euró tízmilliókban mérhető bevételnövekedést jelentett a magyar kis- és középvállalatoknak. Hozzátette, hogy ezek a vállalatok a termelési értékük tekintetében 70 százalékos exportaránnyal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy Magyarország külső gazdasági sikeréhez nagymértékben hozzájárulnak.

02Szijjártó Péter – fotó: Illyés Tibor / MTI

Markus Grundmann, a Rehau-Automotive Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy cégük családi kézben lévő vállalkozás, amely az elmúlt évek sikerei révén ma már nemzetközi vállalat, 20 ezer munkavállalóval. Hozzátette, hogy cégük már régen jelen van Magyarországon, még 1993-ban egy kis iroda megnyitásával kezdték, amelyik az építési vállalatoknak nyújtott különböző megoldásokat, majd 2005-ben egy logisztikai központot hoztak létre Győrben, amit 2013-ban a saját üzemük felépítése követett.

03A felavatás pillanatai – fotó: Illyés Tibor / MTI

A vezérigazgató beszélt arról, hogy jelenleg több mint 400 ember dolgozik a Rehau autóipari részlegénél Magyarországon és hétezren világszerte. Az újhartyáni gyáregységről azt mondta, hogy körülbelül 150 millió eurót fognak itt befektetni egy 63 000 négyzetméteres épületbe és a hozzátartozó 400 000 négyzetméteres területbe. Ez lesz a vállalat autóipari hálózatának legmodernebb gyára – fűzte hozzá Markus Grundmann.